2009. július 23., csütörtök

Egy kis retró figura



Egy kis varrogatás. Régebben elkezdett , na jó évekkel ezelőtt, s most befejezett kép. Mikor elkezdtem varrni, a gyermekeim hirtelen úgy érezték, hogy ehhez a képhez ők már nagyok. Bezzeg most lenne gazdája több is. A Moncsicsi újra divatba jött, eljött a retró korszakot, gondoltam most befejezem és felhasználom díszítéshez, valószínű párna készül belőle.

2009. július 18., szombat

Nekem semmi sem jó?


Azt veszem észre, hogy nekem már semmi sem jó mikor az időjárásról van szó. Jó ez így azért nem teljesen igaz, mivel az igazi tavaszi idő a kedvencem. De ez ami most van ez már nekem sok. Az elmúlt napok kánikulája, 30-35C° kikészített bennünket alaposan. Az orrunkat sem dugtuk szinte ki, már aki megtehette. Mert hát dolgozni azt kell. S a párom sofőr, hát nem irigyeltem az ablak mögött ülni egész nap. Főzni szinte fölösleges volt, mivel, úgyis a kutya ette meg, most még ő is csak nyammogva. Csak a víz csordogált mindenkinek a torkán. Még én is megittam a napi 2 liter folyadékot, én aki máskor alig iszom valamit. Tudom nem egészséges, de hát nem kívánom.
Viszont kimenni már már élet veszélynek tűnt ide bentről. Nem is akarta senki felvállalni a kinti munkákat. Még a medence is árválkodott az udvaron, az is nehezére esett az embernek, hogy leszedje a tetejét. A lakás besötétítve, s még így is forróság. Huzatot lehetetlen csinálni, mivel még csak szellő sem volt, nem szél. Este mikor felfrissült az idő akkor megjelentek a szúnyog barátaink, s erőteljesen kóstolgattak bennünk, így éjjel meg vakarodhattunk. Kenni tiszta fölösleg magunkat szúnyog ellen, mivel szerintem már immúnisak a szúnyogok ezekre a szerekre.




Bezzeg ma!!!!!!!!! Ma viszont végre felfrissült a levegő, de az örömünk csak 1-2 órát tartott, mivel jött a vihar, s a lehűlés, s 15C° mutat a hőmérő július közepén, kora délután. Szóval ugyanúgy ülünk a lakásban, kimenni nincs kedve senkinek a locsogó esőben. Szenvedünk idebent nyár közepén. Na jó ez legalább alkalmas egy kis varrogatásra. s blog olvasásra, mivel az elmúlt héten hanyagoltam, egyrészt gyönyörködtem az unokámban, ki szintén megszenvedte ezt a forróságot. Másrészt az energiám tartalékon volt a napokban.


Panti

évforduló




Tegnap volt a házassági évfordulónk, már a nagyon sokadik, nem titok, szám szerint a 27. Ezeket a gyönyörűségeket kaptam, nálam a virág mindig nyerő, ezzel letud venni a párom a lábamról. legyen az egy szál rózsa, vagy csak egy egyszerű, mezei, kerti vagy akár cserepes virág.

2009. július 8., szerda

Nóri


Kép kisunokámról. Ezt az érzést nem lehet leírni, egyszerűen fantasztikus........!

2009. július 4., szombat

unoka

2009.07.04.-én megszületett kis unokám Nóra! 3450grammal és 51 cm-rel. Most már a baba, mama, jól vannak. Persze még azért előtte jól ránk ijesztett a pici, mivel volt egy kisgubanc, a kisasszony még egy kis mozgásgyakorlattal sikeresen körbe tekerte magán a köldökzsinórt. Így végül is császárral segítették a világra a picurt. S így irány a babának az inkubátor, kékfény. Fotót később mutatok, inkubátorban készült csak kép az anyukaszámára, s ezt nem teszem fel.
A fiam irtó büszke, szerinte a világ legszebb kislánya, s igaza is van, nekünk ő a legcsodásabb. . .
Panti

2009. július 3., péntek

Díjat kaptam.






Kellemes meglepetés ért ma a blogokat olvasva, Manka ajándékozott meg e díjjal.
Köszönet érte!
A teendőm:
Belinkelni a nevét, akitől kaptam.
Kitenni a képet a blogomra.
Megnevezni legalább 7 blogot, amelyek tetszenek.
Üzi hagyása díjazottaknál.
Én hét blogot sajnos már nem találok, nagyon gyorsan kilett osztva a díj, de örömmel adom tovább a következőknek:
  1. Ahama
  2. Amaranta
  3. Anyus
  4. mmamakincsei
Panti

2009. július 1., szerda

kocsi terítő






Lekészült a kocsi terítő is. Még a kis kalap van hátra, de ennek egy kissé tartok neki állni, hobbi varró vagyok, s évek óta nem készítettem kalapot. Amúgy is könyvből tanultam varrni. Igaz mindent könyvből tanulok meg, kötni stb, Addig próbálom míg nem sikerül alapon.


Ezt a gyönyörűséges begóniát, pedig a férjemtől kaptam csak úgy, ) mert megérdemlem. Szerintem!!!!?????